Ma is kiadta szokásos, napi ukrajnai háborús hírszerzési jelentését a brit védelmi minisztérium. Ezúttal a Kupjanszk elleni orosz támadásokról értekeznek.
Augusztus közepén derül ki, hogy mi a baj az M0 déli szakaszán a Háros-híddal, amelyet két évnyi felújítás után májusban átadtak a forgalomnak, majd ismét lezártak, ugyanis akkorra derül ki a szakértői vizsgálatok eredménye – hívja fel a figyelmet a hídfelújítást megrendelő Nemzeti Infrastruktúra Zrt. csütörtöki közleménye.
Az M0 nyugati szektorának befejezése a korábbi elképzelésekhez képest más útvonalon történhet meg részben költségtakarékossági okok miatt és emiatt az M1-es autópálya Budapest és Bicske közötti szakasza egyben kerülőút is lesz, így érdemes lehet megfontolni az autópálya kétszer négy sávosra bővítését - vetette fel a Magyar Idők névtelen informátora a minapi kormánydöntésekben rögzített fejlesztési tervek kapcsán.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.